Kopeczky Lajos 1935. július 26-án született Budapesten.
A Budapesten született kitételt pontosítani is lehet, hisz Ferencvárosban született. Elmondható róla, hogy az utolsó polihisztorok egyike volt. A közvélemény 1960-ban sportújságíróként ismerte meg a televízió képernyőjéről. Arról a képernyőről, amely abban a korban vezető szerepet töltött be a véleményformálás területén, hiszen abszolút monopóliuma volt. A nézők először 1960. október 23-án, egy a Népstadionból közvetített MTK-Csepel bajnoki labdarúgó mérkőzésről hallhatták a hangját, élvezhették értő kommentálását. Ekkor még úgynevezett külsősként dolgozott, hiszen főállása építészmérnökként műszaki területekhez kötődött. Ám nemcsak a Budapesti Műszaki Egyetem Építészkarán szerzett diplomát, zenei konzervatóriumot is végzett, oboistaként játszott a Műegyetemi Zenekarban. Ahogy az építészetet, úgy a zenét sem hagyta abba, mindkettőt egész életében művelte, ám a idővel a hangsúly egyre inkább az újságírás, a televíziózás felé tolódott. Olyannyira, hogy 1969-től már főállásban dolgozott a Magyar Televíziónál, egészen 1995-ig, amikor a hatvanadik születésnapján általános meglepetésre a nyugdíjazását kérte, ám nem azért, mert fel szeretett volna hagyni a televíziózással, azt még tizenöt esztendeig folytatta, az akkor már létező magántelevízióknál. Nem kevesebb, mint ötven esztendőről beszélünk, amit a képernyők túlsó oldalán töltött. Ahogy az élet minden területén, ahol dolgozott, ezt a munkát is megtöltötte tartalommal, szívvel, lélekkel, ám mindenekelőtt nagy szakértelemmel. A kezdeti sportközvetítések után vezetett nemcsak sportműsorokat, hanem gazdasági, építészeti és zenei műsorokat, vetélkedőket, ahogy népszerűek voltak belpolitikai tárgyú riportjai is.
Szinte hihetetlen, hogy az említett, egész embert kívánó ötven esztendő alatt sem hagyta abba a tervezést, sok elégedett család tudna beszélni azokról a házakról, amelyeket igényeiket meghallgatva rájuk szabott. De nem hagyta abba a zenélést sem, szabad bejárása volt a Haller téri templomba, amelynek kulcsát még orgonaművész és zenetanár édesapjától, a templom karnagyától „örökölte”, ahol kedvére orgonálhatott, de ugyanezt tette a utolsó lakóhelyén Erdőkertesen is. És még mindig nincs vége! Az építészet, a zene és a televízió mellett aktív szerepet játszott az életében a sport és a közélet. Nem kevesebb, mint 35 esztendeig rendszeresen játszott az újságíró-válogatottban, az egykoron hallatlan népszerűségnek örvendő SZÚR-ok állandó résztvevője volt. Amikor nem focizott, akkor pedig teniszezett, mert mindig vallotta az aranyigazságot, „Ép testben, ép lélek!”.
Volt egy klub, amelyért különösen rajongott, amelynek sikerei után mindig hevesebben vert a szíve, ez pedig, tán a születési helye által is predesztináltan, a Ferencvárosi Torna Club volt. Amikor nem közvetített, akkor a lelátón volt a mérkőzésein, így szurkolótársai láthatták, hallhatták melyik csapatnak is szurkol. Ők igen, ám amikor közvetített, az őt hallgatók nem, ugyanis ezt sosem éreztette, mindig tárgyilagos tudott maradni. Az FTC Baráti Körének a munkájába is bekapcsolódott, tanácsaira mindig bizton lehetett számítani, nem véletlen, hogy 2015. december 3-án az elsők között kapta meg a klubért dolgozó társadalmi munkások legnagyobb kitüntetését a Rudas-rendet, amelynek 2021. február 10-étől a korelnöke volt. Aktív korelnök volt, aki mindig megjelent a Rend összejövetelein, tanácsaira, meglátásaira bizton lehetett számítani. Ezt a tisztet is büszkén viselte egészen a haláláig.
Nem szóltunk még a közéleti munkájáról, amelynek „zászlóhajója” az a közel húsz esztendő volt, amelyet az eddig felsorolt tevékenységei mellett választott lakóhelye, Erdőkertes alpolgármestereként végzett. Honnan volt minderre energiája? Ha erről kérdezték, mélyen vallásos emberként szerényen csak annyit mondott: „A jó Isten segített!”.
Kopeczky Lajosnak a több évtizedes sokirányú szakmai munkája, odaadása mindig csak erősítette embertársaiba vetett hitét, az irántuk érzett szolidaritását. A Magyar Sportújságírók Szövetségén belül hosszú évekig, egészen a haláláig vezette a szolidaritási bizottságot, amelynek feladata a nehéz helyzetbe került kollégák segítése a Szombathy István-ösztöndíj odaítélésével. Ha valaki elveszítette a munkáját, betegség, egyéb problémák miatt nehéz helyzetbe került, akkor, ha minden gondját nem is tudta megoldani a szövetség, de a Kopeczky Lajos által vezetett bizottság, a vezetőjük határtalan empátiájával, kollegialitásával, az odaítélt segélyek, ösztöndíjak révén sokszor segített túljutni a holtponton, így a bajbajutott megérezhette a közösség segítő együttérzését, szolidaritását. Igen, ilyen az, ha valaki valóban odaadja magát, a tudását, a tapasztalatait a rászorulóknak, igen, ilyen ember volt Kopeczky Lajos!
2025. október 3-án távozott az élők sorából, hamvait „egyik otthonában”, a Haller téri templomban helyezték végső nyugalomra.