Rudas Ferenc emberi léptékkel mérve kivételesen hosszú, eseményekben, eredményekben, sikerekben rendkívül gazdag életet élt meg. Olyan életet, amelyet 78 esztendőn keresztül átszőtt három betű: FTC, azaz Ferencvárosi Torna Club. 1938-ban, amikor az FTC labdarúgója lett, szívébe kitörölhetetlenül beleégett ennek a klubnak a feltétel nélküli tisztelete és szeretete. Megfogta őt a klubot átitató, jelmondatként is működő másik három betű, az EEE, azaz az Erkölcs, Erő, Egyetértés szellemisége. Az a szellemiség, amely egyesületen belül és kívül egyaránt közösségeket tud éltetni, amely apáról fiúra tud szállni, amely többé teszi ezt az egyesületet, mint egy egyszerű klubot, a KLUBBÁ teszi.

Rudas Ferenc jött, látott és győzött. Mint oly sokan előtte, majd kortársai és az utána jövők is, a maga személyiségét adta a nagy egészhez, miáltal a nagy egész még színesebb és gazdagabb lett. Már a kezdet kezdetén látszott, hogy hihetetlenül tehetséges játékos, aki igen nagyívű pályát futhat be a Fradiban és a magyar labdarúgásban. Ám egy pálya befutása nem törvényszerű. Hány ifjú futballistáról tudunk, akik egész életükben megmaradtak ígéretnek. Rudas Ferenc tett is azért, hogy kamatoztassa tehetségét. Az egész sportpályafutására jellemző volt az alázat. Ha edzett, akkor az edzésen, ha játszott, akkor a mérkőzésen mutatta meg, rá mindig, minden körülmények között lehet számítani. Mindig tette a maga dolgát, hittel, becsülettel, őszintén. Nem véletlen, hogy csapatkapitány lehetett. Csapatkapitány, akire felnéztek, akit elismertek a társai. Amúgy, hozzá hasonlóan világklasszis társai, tán elegendő Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor nevét megemlíteni. A negyvenes évek második felében Rudas Ferenc volt a jobbhátvéd, akinek párja nem volt. Oszlopos tagja volt az alakuló Aranycsapatnak, a válogatottságban akkoriban előrébb járt, mint Bozsik vagy éppen Puskás. Mi minden másképp történhetett volna a magyar labdarúgásban, ha nem jön az a döbbenetes reccsenés, amely a szilánkosra tört láb szörnyű hangja volt. Az a lábtörés, amely lehet, genetikailag kódolva volt, hiszen édesapja korábban kísértetiesen azonos módon sérült meg. Lehet, a mai orvostudomány helyrehozta volna azt a lábat, akkoriban ez nem sikerült, Rudas Ferenc pályafutásának gyakorlatilag vége lett.

Elkezdődött Rudas Ferenc új élete, amely ugyancsak eredményekben és sikerekben gazdag volt. Mert akárcsak játékosként, bárhova is vetette a sorsa, tette a dolgát hittel, becsülettel, őszintén. Soha nem ajánlotta magát, ha hívták ment és segített. A Fradit soha nem hagyta el. Volt, hogy a Fradi Vendéglőt, volt, hogy az öregfiúk csapatot vezette, 1997 óta pedig az FTC Baráti Kört, amelynek tevékeny, aktív elnöke volt.

Életéről regényt lehetne írni, abból nem is egy könyv született is már. Ajánljuk a fiatalabb nemzedéknek, vegye kezébe ezen könyveket, olvassa el Rudas Ferenc gondolatait, sokat lehet belőlük tanulni. Attól az embertől, aki egész életét a Fradiban élte, rengeteget tett a Fradiért.