Simon Sándor 1956. július 24-én született Budapesten.

Első emlékeim a sportról, a futballról, a Fradiról egészen kisgyermekkoromból valók. Először Édesapám történeteit hallgattam, majd iskolásként már a rádiót, később a tévét, amit már nézhettem is. Sokat olvastam, előszeretettel a sportújságokat, könyveket. Édesapámat korán elvesztettem, így információforrásnak, tudásgyarapításnak már csak ez utóbbiak maradtak. Élénken él bennem, amikor tíz éves koromban először elvittek a Népstadionba egy kettős rangadóra. Lenyűgözött a látvány, a hangulat. Onnantól kezdve, különösen, amikor már egyedül is mehettem, egyre gyakrabban fordultam meg a Népstadion, majd megnyitása után az Üllői úti stadion lelátóin.

1987-ben megszületett a fiam, akit hét esztendősen vittem először az Üllői útra. Onnantól kezdve társam lett a meccseken, akkor vettünk először bérletet. A bérlet állandó helyet jelentett, ami máig szóló barátságokkal ajándékozott meg, hisz a Fradit együtt nézni, a Fradiról együtt beszélni mégis más, mint a magányos szurkolás.

Így értem el 2008. elejéig, volt részem sikerben, de volt kudarcban is. Ünnepelhettem addig kilenc bajnoki címet, tíz Magyar Kupa győzelmet, de át kellett élnem az élvonalból való kizárás gyötrelmeit, a másodosztályt is. Mélyponton volt akkor a klub, kilátástalannak tűnt a jövő, a csordogáló hírekről nem lehetett tudni, mennyire valósak. Azokban az időkben alakult egy új szervezet, az FTC Pártolói Egyesület. Zártkörű, civil szervezet volt, tagjai segíteni akartak a válságban levő klubnak, egyebek közt azzal is, hogy saját honlapot működtettek, amelyről valahogy jobban jöttek a hírek, mint a hivatalos csatornákból. Egyik nap arra ébredtem, nekem ehhez a szervezethez csatlakoznom kell! Megtettem és ezzel alapjaiban változott meg fradista létem. Nemcsak olvashattam szeretett klubomról, írhattam róla, amit ráadásul sokan olvastak. Fradissimo néven megírtam a fradista körökben híressé vált „Licenc-saga” sorozatot, onnantól kezdve ment minden, mint a karikacsapás, rendszeresen publikáltam. Amikor, alig több, mint egy év után az FTC PE megszűnt, én már nem akartam szervezet nélkül maradni. Addigi ténykedésem „szabadkártyát adott” az FTC Baráti Körbe, amely tagjai közé fogadott, ahol olyan legendák tiszteltek meg a barátságukkal, mint Rudas Ferenc vagy dr. Springer Miklós. Írói hajlamomat is folytathattam az általam létrehozott és azóta is működtetett baráti körös honlapon. Hihetetlenül népszerűek lettek a beszélgetéseim a Fradi legendás játékosaival, az első BL csapat tagjaival, aztán Nyilasi Tiborral, Varga Zoltánnal vagy később Gera Zoltánnal és Lipcsei Péterrel. De beszélgethettem Fradi edzőkkel, mint Gellei Imre, Csank János, László Csaba vagy Prukner László. Készíthettem elnöki interjút Rieb Györggyel vagy olyan neves szurkolókkal, mint prof. dr. Klinghammer István és dr. Kiss-Rigó László. Minden beszélgetésben kerestem a fradizmus csodáját, azt a csodát, amely ennyi máshonnan jött, egymástól sokban különböző embert össze tud kötni, eggyé tud kovácsolni. Ezek a beszélgetések egészen biztosan formálták, alakították az én Fradihoz való kapcsolatomat is.

Említettem már, hogy gyermekkoromban sok sporttémájú könyvet olvastam, köztük több Nagy Béla könyvet. Olvasva is csodáltam azt a fantasztikus munkát, amit ő az FTC múltjának kutatásába és annak publikálásába fektetett, pedig akkor még nem volt internet. Ma már van, így én is elindultam a „nagybélai” úton. Kutattam a régi dolgokat, azokat a honlapon megjelenítettem. Nyilván ez is közrejátszott abban, hogy felkeltettem a Fradi Múzeum vezetőjének, Tobak Csabának a figyelmét, aki 2019-ben munkát ajánlott a múzeumban, azóta a kutatásaimat nekik végzem, azok eredményei a Fradi hivatalos honlapján jelennek meg. Az eltelt évek alatt volt szerencsém dekádonkénti bontásban megírni a klub egyetemes történelmét, valamint a klub szakosztályainak részletes történelmét, összeállítani azok eredménylistáját. Aztán újragondolhattam Nagy Béla emblematikus sorozatát, az FTC Naplót, amelyet 1899-től évenkénti részletességgel állítok össze Új FTC Napló néven. Remélem, ad még az Isten erőt ahhoz, hogy ennek a munkának az eredményét egyre közelebb hozhatom a napjainkhoz.

Ez az én történetem a Fradival, a Fradi körül, majd a Fradiban. Igazolja, hogy nincs lehetetlen, csodák igenis vannak. Esetemben így lett egy egyszerű szurkolóból a klubért valamit tenni is tudó ember. Olyan ember, aki megismerkedhetett a klub legendáival, aki olyan kitüntetést is megkaphatott, mint a Rudas-rend, amelynek jelvényét kimondhatatlan büszkeséggel viseli.