Kis Imre

Kis Imre 1940. április 18-án született Budapesten.

A VII. kerületben születtem, ott nőttem fel a „Csikágónak” nevezett területen. Édesapám, a környék közkedvelt cipésze volt, aki 1944. végén, amikor Budapest védelmében harcolt, egy román lövedéktől súlyosan megsebesült, aminek következtében 1945-ben elhunyt. Megözvegyült Édesanyám nehéz körülmények között nevelt. A Hernád utca 3. sz. alatt levő általános iskolában tanultam, ahol két évig az osztályfőnököm volt Lakat Károly. Utána a Madách Imre Gimnáziumba vettek fel, amit azonban nem tudtam befejezni, mert a családunk megélhetéséhez pénz kellett, a tanulás helyett nekem is szakmát kellett tanulnom, hogy minél előbb pénzt kereshessek. Villanyszerelő lettem, ám a folyamatos tanulásról nem mondtam le, esti képzés keretében a „Kandón” előbb technikusi oklevelet szereztem, majd a felsőfokú szaktanfolyamok elvégzése után üzemmérnöki munkakörbe kerültem.

A tanulás mellett mindig vonzott a sport, már kisgyermek koromban, a Péterfy Sándor utcában gyorsan kapcsolatba kerültem vele. Az ott élő srácoknak két „sport” állt rendelkezésére, a foci és a verekedés. Dicsekvés nélkül mondhatom, mindkettőben az ügyesebbek közé tartoztam. A nyolcadik születésnapomra hatalmas ajándékot kaptam, a nagyobb srácok elvittek „álmaim színházába”, az Üllői útra, a Fradi-pályára. Hatalmas volt nekem ez az ajándék, egyben életre szóló élmény, mert kicsiny gyermek létemre megveszekedett Fradi drukker voltam. 1948. április 18. volt ez a nap, amely a Fradi történelmébe is beíródott, mivel ekkor lépett utoljára pályára zöld-fehér mezben dr. Sárosi György, a Fradi 2:0-ra verte a Vasast. Jóval később, a Ganz korosztályos csapataiban több edzőmérkőzésen játszottam a Fradi ellen a Ganz homokos pályáján. Mindig kettőzött erővel küzdöttem, hátha felfigyelnek rám, azonban ez valóban csak álom maradt, így nem lettem Fradi-labdarúgó, csupán azt mondhattam el magamról, hogy a vasas ifjúmunkások mérkőzésein játszhattam Ihász Kálmánnal, Mathesz Imrével és Kékesi Mihállyal.

Ifjúságom másik sorsfordító eseménye az 1956-os forradalom és szabadságharc volt. Nem sokat hezitáltam, tizenhat és fél éves ipari tanulóként október 23. és november 8. között fegyvert ragadtam, harcoltam, a Baross téri csoport tagja voltam. Több bajtársam nem élte túl a harcokat, nekem sikerült. Bírósági eljárás indult ellenem, ahol a komoly büntetést elkerültem, mert néhány jó ember, a szomszédaim a tanúvallomásaikkal kiálltak mellettem, kimentettek. A rendszerváltoztatás után 1991-ben megkaptam az 56-os emlékérmet, majd a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel is kitüntettek.

A Fradival való kapcsolatom a gyerekkori élményre alapozva örök maradt, hiszek benne, elkísér a sírig. Az 1960-as évek végétől a Fradi pártoló tagja voltam, majd beléptem az FTC Baráti Körbe, amelynek 2009 és 2018 között a titkára is voltam. Az FTC Baráti Körért végzett munkám elismeréseként lehettem tagja 2015. december 3-ától a Rudas-rendnek, amelynek kitüntető jelvényét ugyanolyan büszkeséggel viselem, mint az 56-os kitüntetéseimet. Nem győzök hálát adni a Jóistennek, hogy a Fradi család tagja lehetek, hogy sok-sok emberrel együtt örülhetek a sikereknek, bánkódhatok a kudarcokon, hogy folyamatosan érezhetem, nem vagyok egyedül. Nincs még egy ilyen csapat, nincs még egy ilyen nagy család!

Hajrá Fradi! Mindörökké!

One thought on “Kis Imre

  1. Kis Imrét egy általam vezetett szurkolói ankéton ismertem meg. Nagyon tetszett a hozzászólása. Az ankét befejezése után odamentem hozzá és meghívtam tagnak az FTC Baráti Körbe, amit örömmel fogadott.
    Szorosabb kapcsolat közöttünk akkor alakult ki, amikor aztán be is lépett a Baráti Körbe. Hamar kiderült, hogy vele egy nagyon értékes új taggal gazdagodott a Baráti Kör. Örültem annak, hogy a következő években nemcsak barátommá vált hanem a Baráti Kör elnökségi tagjaként, majd titkáraként is segítette munkámat. Főtitkárként nem volt olyan kérésem, amit ne teljesített volna.
    Külön köszönöm neki, mint az 1956-os forradalom aktív résztvevőjének, hogy az ő révén megismerhettem bajtársait, akikkel azóta az ő szervezésében rendszeresen találkozok és minden ilyen találkozás felemelő élményt jelent számomra.
    Ma már rendtársak vagyunk a Rudas-rendben. Meggyőződésem, hogy nagyon-nagyon megérdemelte ezt a kitüntetést. 
    Sok fradista élményt és hosszú életet kívánok neki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük